Kérdezte a kis
asszisztens lányka, milyen fát szeretnék, s már mutatta is azt, ami a nagy raktári
stószból lecsúszva lábunk közelében hevert. Ez szép nagy. Igen, majdnem olyan
magas volt mint én. A fenyőhálóban szorongva furcsán festett. Felül jóval
testesebbnek mutatkozott, mint lent. Nem a nagy katalógusból való darab, annyi
szent, de sorsa már eldőlt, ezt is karácsonfává nyisszantotta a fűrész, s reménykedve
várt valaki tetszésére.
Mondtam jöhet,
kedvelem az egyéniségeket. Vállamra kapni nem volt semmi. Bár nagyon
csiklandozta a kíváncsiságomat, miféle szerzet ez, pár napig hálójában
szorongva támasztotta a lakás előtti folyosó egyik szegletét. Vasárnap aztán behoztam.
Megküzdöttem, hogy törzsét lent a karácsonyfa talp méretéhez faragjam. Mikor
végül lábára állt, s megszabadítottam körvonalait rejtő hálóköpenyétől, megrázta
magát, és egyszer csak előttem állt életem legszebb fenyőfája. Nem a tiéteké,
csak az enyémé, de nekem, ugye, csak ez számít.
Az asszony és egyik
fiam nyomban nekiugrott a díszítésnek, keresték az ezüst csillaggal a fa
csúcsát. Mintha több csúcsa is lett volna, de egy sem középen. Ez ferdén áll. Fiam
próbálta idomítani, de nem lehetett. Nem volt klasszikus csúcs. A törzs, a fent
elvékonyodó gerinc nem bukkant elő az ágak közül.
Lassan rájöttem, mi
volt az a szemembe ötlő furcsaság, hogy miért volt fent dúsabb tömegű, mint
lent, mintha púpos lenne. Tavaly talán, de akár a korábbi évei valamelyikében is történhetett,
valaki levágta, talán ellopta a tetejét. Elvitt fentről egy kisebb
karácsonyfát, és otthagyta a megcsonkított alsó felet. A fa aztán élt tovább,
szép ágaival túlnőtte, betakarta a sebét. A törzse ilyenformán majdnem
ugyanolyan vastag fent is mint lent, ezért is volt olyan nehéz, s ezért van,
hogy szinte szélesebb, mint amilyen magas.
Nem lucfenyő, valamelyik sokkal szebb,
nemesebb tűlevelű fajta, csak a jódelfin tudja, miféle.
Tényleg gyönyörű.
Még él, illatozik, s muszáj szólni hozzá. Mutatom neki, hogy lám, én is fent
mennyire kopaszodom. És ha már még sincs neki tovább, tanúsítom ezennel, akkor
sem élt hiába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése