2018. február 13., kedd

Vizuális rondó a K11-ben





Hupján Attila - a MAOE fotóművészeti tagozatának jelenlegi elnöke - K11-ben megnyílt kiállítása egymással jól harmonizáló, 22 frázisból álló zenedarab, technikailag hibátlanul megkomponálva, és bonyodalmas kánonban fonódó strukturális szövevényei ellenére mesterien lejátszva. Ha maradunk a zenei párhuzamnál, akkor a vizuális képi ábrázolásnak az idő dimenziójára nem kötötten apelláló befogadhatósága okán - és a falon bemutatott sorozatok természetéből kifolyóan - egy végtelenített rondó formájú vizuális zenedarabbal van dolgunk, amibe, mindegy, hol kapcsolódunk be, és hol szállunk ki belőle. Fekete-fehér, következetesen grafikus benyomásig leegyszerűsített vizuális frázisokról van szó. 22 látszólag ugyanolyan képről, ahol azonban 22 teljesen más punktum* ragad meg bennünket.
A kiállítás címe - Kizökkent világ - enyhén aggályos, mert előhívja emlékezetünkből Francis Ford Coppola ama csodálatos filmjét, ami az emberiség, egyáltalán a földi élet különös, még inkább intő és aggasztó, részben szükségszerű fejleményeiről szól, az emberiség jövőjét érintő, fenyegető változásokról, tehát nem egyszerűen pszichikai érdekességekre utaló formajáték a valóságról, hanem súlyos jövendölés. Nos, ilyen hatalmasat markoló filmnek talán nem illik a (magyar) címét elorozni egy művészetileg még oly dicséretes, de jóval szerényebbnyit markoló (magyar) formajáték hívó szavául.
A kiállítás kísérő objektuma - a kor divatjának megfelelően - az ügyesen kikerekített narratíva, ami itt, szerencsére nem a lyukas zsákra rakott folt. Azt azonban, ami ebben a látványépítés háttérmagyarázatául szolgál, és tudományosnak látszik lenni, művészethez értő pszichológus aligha gondolná komolyan.
Sokkal egészségesebb narratívául szolgáltak Mandur László fotóművész megnyitó szavai, aki néhány tekintélyérv ideszólitása és a fent említett narratívából való mazsolázás mellett megengedte, hogy saját gondolatainkkal szabadon szélnek eredjünk a ,kiállítóteremben :-)
Elkésett javaslatunk: szólhatna inkább a cím az én identitáspontjával való formajáték lehetőségeiről, (mondjuk mikro-emlék-szekvenciák 1.) anélkül, hogy azt sugallnánk, hogy feltétlenül meditációs mélységekig kéne valakinek magába szállnia, ha ilyesmit szeretne játszani. Hiszen játszunk, szinte mindannyian ilyesmit, csak mint fentebb említém, igen kevesen játsszák ezt hibátlanul, tónushangolásában ennyire átgondoltan és leleményesen, sőt, még annál is kevesebben akadnak, akik efféle játszadozással túllépnek a magánügy körén, akik nem untatnak halálba bennünket.                D-Vektor
Mikro-emlék-szekvenciák 1. ? Ki a fene volna kíváncsi arra? P.O:

*Roland Barthes egyéni látásunkat is tekintetbe vevő kifejezése a különösségre, mint olyanra.


2018. február 6., kedd

A kognitív bolhapiacon



A kognitív bolhapiacon

Nagysága! Kell kegyednek olcsón Akarat Szabadsága? Vagy inkább az akaratlan olcsó szabadsághoz volna kedve? Az kicsit drágább.
Csóválja a fejét? Nos, akad itt AKASZK is, téeszüzemági Akarat Szabadság Kivonat Akarattyáról, nagyon olcsón. Vagy Miti Shakartam észvédő krém Dubaiból.
És most érkezett ez a G szériás holland-fin akarat takarat is, teljes kiőrlésű wollen, a virtuális escheri piaci fajtából. Vagy SZÖM, szabadság önmagában, aztán maga hígítja, ahogy akarja.
De már látom, ahogy közelebb jött, hogy Kegyedhez, ahhoz a bájosan összeszorított ajakához az Idenekem Csökönyszörp illene leginkább, a csípős változat. Ebből egy kortytól lángot vet a szája, és estig be nem áll a polémiája.
Na, akar vagy nem akar!? Mér hezitál... úgy értve, ne álljon a mér legem hez itt, mert kilengeti a mutatóját.
Mi? Micsoda? Ükürüt szöbödség? Az valami török szarság lehet. Nem is hallottam róla.
Ja, a fogorvostól jött? Aha, kihúzták a bölcsesség akarását, és bedurrant. Ilyenről már tudok. Van egy ismerősöm, az bölcsész akart lenni, de annak is bedurrant. Sokáig meg volt húzatva, aztán teljesen hülye maradt. Minek mondom... most már mindegy ez Kegyednek, kihúzatta. Bár azt ki tudta volna rántani mással, Ta-Mik lóspárgával is. Hogy van-e? Már hogy a hellerbe ne volna! Csak arról, ugye, már lekéstünk.
Fáj mi? Ez az, amikor se kaja, se pia, de szabadságában áll jógában hallgatni. Itt van ez a yóga szőnyeg, most feléért. Ha nem, nem. Van otthon gyógytornya? És niccse? Csak lukácsa? Biztos jól ácsol. Szőke, barna? Micsoda, kopasz? Az szartrét se ér! Szerezzen niccsét. Szokott lenni vászonkötésben, bőrkötésben, de most nincs így se, úgy se. Szerez majd, ahol akar. Akkor aztán Kegyednek már nem kell semmi. Na, addig menjen a Lukácsba, ne tartsa fel itt a sort!


2018. január 31., szerda

Kevés kreatív tűnődés után végre kimentünk ez újnak már alig mondható esztendőben az utcára, és az egyik Rákóczi úti buszmegálló terelő-karóitól elragadtatva Pesövé Ofszi azt javasolta, hogy készítsük el 360 fokos panoráma-önarcképünket. Íme az eredmény:

A busz közben elment, de majd jön másik :-)

2018. január 24., szerda

Woman és emberek



Baricz Katinak volt jelenése tegnap az Amadeus Művészeti Alapítvány kiállító termében, a Veder utcában. Ennél lököttebb utcát nem találsz Budán. Jómagam térképpel a kezemben kóvályogtam vagy negyed órán át a feltételezett jó helyen, de utcatábla sehol, házszámok se. Akkor végre arra botorkált valaki a sötétben, s mert rákiáltottam, a Veder utcában vagyunk-e vajon, rám köszönt: Vékás Magdi volt. Ő is próbált megbizonyosodni. Kerestük együtt a bizonyosságot, le-fel, mint a népmesében. Végre jött a túloldalon két alak. Adjon a jóisten szép sötétséget! Tudják-e kegyetek, milyen utcában vagyunk? Nem ez itt a kérdés, válaszolta Szél Ágnes, hanem, hogy hol ez az egész buli. Simon Csilla is bizonygatta, hogy ő sem a hétfejű sárkánnyal remél itt összefutni. Na, akkor kerestünk tovább együtt, most már négyen abban a bolond, házszámtalan, névtáblátlan Veder utcában.
Egy távoli, kiszűrődő fényben végül megtaláltuk. Volt ott már vagy száz kabát egymás hegyén-hátán a pár tucatra méretezett Kleiderbügel tetejében, s javában zajlott a szeretet-ige hirdetése. Megnyitó megnyitót ért aztán.
Na persze, voltak képek is, 12 kezdetben bariczi szöveglepedőbe burkolózó, élet nagyságú apostol, később, a hangulat tetőfokán már leplezetlenül, aktban még hozzá, és mert fotográfia a hívószó, mindahányuk a legkülönfélébb kamerákkal volt fügefalevelesítve. Tizenkét Fonyódra, Baricz kertjébe csalt ifjabb, vénebb fiú, sokunk tisztelt ismerősei.
De mi az ő jelenésük a bariczi jelenéshez képest! Lármás, vidám gyümölcs, szerelmesülten csüngve Leonardó örökké termő ágain. A Los Gringos együttes boldogító latin-amerikai zenéje ölelte körbe a megjelent sokaságot. Színes ajándék leporellók röpködtek köröttünk. Jóféle vörösbor keringőzött a poharakban.
Hogy mi volna a helyes terminológiai megnevezése ennek a bariczi örömbulinak, még gondolkodom, de lehet, hogy az: örömbuli.

Vacak, Samsung mobillal kattintott kép, GÖELEVEN forog a sírjában

2018. január 22., hétfő

Festék mint vélemény?





Országváltó, rendszerváltó, festékkel pancsoló!

Mind, ki ellen lázadsz, lázadt bizton vagy talán-talán maga is, csak aztán, hogy a vezérlő művek közelébe jutott, rájött, hogy van itt egy bonyolult társadalmi érdekmechanika, minek emberi szabadságunkat, társadalmi berendezkedésünk eszméit és ésszerűségeit korlátozó szükségszerűségei feloldhatatlanok. E mechanika tehetetlensége és örökös deformálódása (önérdekű belepiszkálások, érdekütközések okán például) megkerülhetetlen, és ha ránk száll az ezekből következő felelősség, az előbb-utóbb bölcs vagy cinikus konzekvenciákhoz vezet.
Rád is ez vár, ha uralmad alá rombolni igyekszel mind ama nem tetszőt, ami ellenedre éppen adva van.

2018. január 18., csütörtök

Búcsú Fenyőfától

2018. január 17-ig őriztük életem legszebb fenyőfájának méltóságát. Na de hát ki vagyok én! Jött az ukáz, hogy most aztán egyetlen tűje se maradjon!

Vinnem kellett az utcára a számkivetettek közé. Ahogy kötöztem roppant szárnyait, rádöbbentem, hogy ennek a hőn szeretett fának gőze sincs rólam. Pedig én aztán, D-Vektor, hogy repestem érte! Még Pesövé Ofszi is visszatartotta a csipkelődéseit.


Mégis, ahol ért ott szúrt, utolsó erejéig küzdött önmagáért.








De én már tudtam: nincs mese. Így megy ez: életünk volt, nincs. Az csak jelenség.

ÉLET van, az pedig megy tovább.
























2018. január 1., hétfő

2017. december 30., szombat

Szeretet meg a torma



Ha a teremtő őszintén gondolta ezt a világot olyannak, ahol a szeretet a legfőbb immateriális érték, akkor hiba volt beiktatni a táplálékláncot. A teremtő, bizony, túlbonyolította ezzel az ötletével a szeretet kibontakozásának játékterét. Az élőkben generálódó ragadozás érzet elhomályosítja a szeretet érzetét. Ha a szeretet annyira fontos összetevő, elég lett volna ennek ama legeslegfőbb szívben érvényt szerezni: elég lett volna a teremtőnek simán, önzetlenül és példamutatóan szeretnie, s így a szeretet szép háromszögét képezhette volna velünk egy tápláléklánctalan világban.
Sőt, ha valóban mindenható, akiről beszélünk, elég lett volna önmagában bíznia, sőt, elég lett volna önmagát szeretnie.
Na persze, akkor hogyan öltött volna magára erejében mérhető, ösztönző tormát az emberi sonka, hogyan valósult volna meg sonkáink szárnyalása!?
De csitt! - mondaná Shakespeare. Kár e vágányon tovább robogni, mert itt a mozdony nem sihaha, hanem csak ha, ha, ha... mintha jelen világunkat szebbé tehetné egy felsőbb irányú, univerzális ábrándozás.
Ám a világ igenis ellentmondásosan lett összedobva, s így a gyarló testbe leosztott elme zavarosan modellezi önnön szerepét. Nem tud mit kezdeni a gyomorral. A szeretet iránt sóvárogó aszkétikus lélek mind inkább befelé menekül, valamiféle remélt kozmikus békepont után tapogat.
Nincs olyan. Lássunk már világosan! A teremtés iránti hízelkedését meg-megcsillantva gurul le a kohéziós erők által gyönggyé formálódott vízcsepp a hogyan szeressek ötletelőjének homlokán.
Még a sormetszés is meg az egyéb ilyesmik létezése is dehogy az égi szabályból, hanem csakis a szavakkal való hemendeggszi zsonglőrködésből következik. Na meg a beszéd és gondolat könnyfakasztó ritmikája iránti - szóval, a tormával való - építő játékból. Tartalom és torma egysége, már őseink is ezt hajtogatták Szilveszter táján.
Lám, az olvasó itteni követő erőfeszítése is a szellem megosztottságának, a szellem elkóborlásának és valamiféle képzelt lényeghez való visszatalálásnak szakadékban gazdag, kacskaringós útjait mintázza.
Hol a szólalók csak combbá zsugorítják a sonkát, vagy szuszogva makognak, éppen ott nincs torma, és ott még közösséget építő szabályok sem teremnek. Két ember közül legalább az egyiknek ugyanolyannak, legalább is némely téren hasonértékűnek kéne lennie, hogy a másik aztán agyalhasson a csalódással nem fenyegető szereteten.
Ám de nem csalódni unalmas, és csak az üldözés és menekülés mozgatja meg rendesen tagjainkat. Erős kar, gyorsan futó láb, ez ment meg bennünket az agyonszeretéstől.

2017. december 28., csütörtök

Szeretés-technika



Azért, hogy szeretetünkben vagy tiszteletünkben ne kelljen csalódni se nekünk, se másnak, meg kell tanulnunk szeretni és tisztelni – szelektív módon.
Mert nincs az az ember, kinek ne lennének szerethetetlen tulajdonságai, megvetendő gyarlóságai vagy veszendő, idővel esetleg szélsőségbe forduló erényei akár. 
És mégis, őket is kéne szeretni, de nem úgy persze, ahogy a szeretetre legméltóbbakat szeretjük. Minden esetre, jó volna nem dörgölni folyvást az orruk alá, hogy nem szerethetőek. Bizony, nagy hiány mutatkozik az esetükben alkalmazható minimál forma, a ki nem mutatott nem szeretés terén.
Pedig szeretés-technikailag viszonylag jól álcázható a nem szeretés - mosollyal.
Van aztán, mint hirdetik sokan, a nambör van, a krisztusi szeretet, a visszadobás kenyérrel. A kenyér azonban lehet száraz, kézre eshet felvágatlan vekniben, és ilyenkor, bizony, nagyot tud ütni.

Legszerencsésebb, ha valódi szeretetet érzünk valaki iránt, azonban rossz technikával ez is veszendőbe mehet.
A legnemesebb jó abból jutna valaki másnak, ha szeretetünket vállalni tudjuk nyíltan, de ennek gyakorta keresztbe tesznek a keresztbe szeretések.
Veszélyt jelent, hogy a szeretet viszonylag bonyolultan szervesülni képes a pszichében önös motivációkkal.
Az önvizsgálat kíméletlen technikájával le kell választani szeretetfelfogásunk téves és ártó sallangjait, a sok-sok önző "olyasmit", ami csupán látszólag szeretet, vagy ami mások számára bolygató és élvezhetetlen, mint az ömlengő közelítések például.
Na és fel kell ismernünk, ha átcsúsztunk holmi szeretet-üzletelésbe.
Ha a sallangtalanítás után is marad még valami érzelem, azt pedagógiailag helyes mértékben kell kinyilvánítani, meggátolva, hogy szeretetünk tárgya-alanya önmaga érdemeit lássa abban, és jól felfuvalkodjon nekünk.
Lehet persze vakon is szeretni, vagy szeretetnek tudni azon elképzelésünket, amikor bizonyos valakinek irántunk való szeretetét bármi áron megkíséreljük kierőszakolni. Vigyázat, sokan álltak már bitófa árnyékában efféle szeretés-technikák miatt!
Szeretetünket legtöbbször a szeretet tárgyához ragadt képzelődésünk táplálja. Szép nő? - jó ember. Jó orgánum? - jó lélek stb. E képzelődések az idő múltával cáfolatokba botlanak, és legalább akkora mértékben rossz véletlenekbe is. Attól persze még szerethetnénk továbbra is, önzetlenül, de a negációk rögösítik szeretetünk sugárzásának útját. Kezdünk nem emlékezni arra, mire fel találtuk az alanyt szerethetőnek. Meg kell előznünk mindenképpen, hogy azt kezdjük gondolni, tiszta hülyék vagyunk. Jó ugrótechnikával azok a rögök és mélyülő árkok leküzdhetőek, bár kétségtelen, ehhez edződni kell. 
Hatékony szeretet-ugrató technikát leshetünk el a szerzetesektől, akik rendszeres autotréningjeik nyomán tényleg úgy tudják, hogy bárkit, bármi áron szeretni képesek. Az emberiség össz-szeretet szintjét jelentősen növelni tudjuk, ha közkinccsé lesznek a régről bevált jó szeretet-technikák.
Érdemes egyenként is szemügyre vennünk a szeretet-technika fontos gyakorlati elemeit.
Két karral való átölelés, ez építő jellegű. Vigyázat, az egy karral való átölelés legtöbbször a szeretet-gesztus környezetnek, társaságnak kínált kiárusítása!
Ajak-megnyilatkozások, azaz főképp csókok. A nyugati kultúrkörben őszinte szeretetet csak a szájra adott csók hordoz. A többi, például a kézcsók, pláne a félúti szándéknyilatkozat, s még inkább a fül melletti levegőbe csattanós, mind-mind csupán etikett tartozék, járványtól való önös rettegésről árulkodik, na meg színészkedésként, kommunikációs lufiként hat.
Az egyéb testrészek szájjal való érintése pedig önösen zsigeri, mohó, hedonista. Fúj, ne is próbálkozzunk, mert csak nyakunkba szakad később a metoo kettős keresztje.
Az ajándékozás a szeretés egyik legbonyolultabb megnyilvánulása, mert valós motivációja kultúránk hátteréből szinte kihámozhatatlan. Az önkezű kézműves ajándékozás a legnemesebb megnyilvánulása lehet a szeretetnek. Ám mindannak, ahol az érték pénzben kifejezhető, egy bizonyos értékhatár felett nagyon erős vásárlás szaga van, így legbelül aligha fogadható szeretet-gesztusként. A legnyilvánvalóbban szeretet-ajándék, mert csere-értéktelen, ha két szeretet által összekapcsolódó személy pszichés összecsendülése szinkronban nyilvánul meg.
A rang burkán keresztülszeretni igen veszélyes. Gazdag nő iránti legőszintébb szeretetünk technikája súlyosan hibás, ha réten tépett virággal vagy piacról hozott fél fürt szőlőt lóbálva járulunk elébe.
Háttér-támogatás (jóléti, előmenetelt segítő, örömkeltőn meglepő, szerencsének álcázott, nem szemtől-szembe, hanem inkognitóban tett gesztusok.) Manapság így szeretnek a mazochisták.

Tudásunk a szeretet-technika témakörében csak vázlatos, s valljuk be, e téren workshopot sem vállalnánk, mert mindig akadnak szeretetre kiszomjazott türelmetlenek, mint már fentebb pedzettük is, kik adj uram isten de azonnal kívánnak szeretve lenni. És jaj nekünk, ha ez miattunk tűnik késlekedni!
reklám a metrón - szeretet képzavaros értelmezése

2017. december 25., hétfő

Karácsonyi meglepetés



Kérdezte a kis asszisztens lányka, milyen fát szeretnék, s már mutatta is azt, ami a nagy raktári stószból lecsúszva lábunk közelében hevert. Ez szép nagy. Igen, majdnem olyan magas volt mint én. A fenyőhálóban szorongva furcsán festett. Felül jóval testesebbnek mutatkozott, mint lent. Nem a nagy katalógusból való darab, annyi szent, de sorsa már eldőlt, ezt is karácsonfává nyisszantotta a fűrész, s reménykedve várt valaki tetszésére.
Mondtam jöhet, kedvelem az egyéniségeket. Vállamra kapni nem volt semmi. Bár nagyon csiklandozta a kíváncsiságomat, miféle szerzet ez, pár napig hálójában szorongva támasztotta a lakás előtti folyosó egyik szegletét. Vasárnap aztán behoztam. Megküzdöttem, hogy törzsét lent a karácsonyfa talp méretéhez faragjam. Mikor végül lábára állt, s megszabadítottam körvonalait rejtő hálóköpenyétől, megrázta magát, és egyszer csak előttem állt életem legszebb fenyőfája. Nem a tiéteké, csak az enyémé, de nekem, ugye, csak ez számít.
Az asszony és egyik fiam nyomban nekiugrott a díszítésnek, keresték az ezüst csillaggal a fa csúcsát. Mintha több csúcsa is lett volna, de egy sem középen. Ez ferdén áll. Fiam próbálta idomítani, de nem lehetett. Nem volt klasszikus csúcs. A törzs, a fent elvékonyodó gerinc nem bukkant elő az ágak közül.
Lassan rájöttem, mi volt az a szemembe ötlő furcsaság, hogy miért volt fent dúsabb tömegű, mint lent, mintha púpos lenne. Tavaly talán, de akár a korábbi évei valamelyikében is történhetett, valaki levágta, talán ellopta a tetejét. Elvitt fentről egy kisebb karácsonyfát, és otthagyta a megcsonkított alsó felet. A fa aztán élt tovább, szép ágaival túlnőtte, betakarta a sebét. A törzse ilyenformán majdnem ugyanolyan vastag fent is mint lent, ezért is volt olyan nehéz, s ezért van, hogy szinte szélesebb, mint amilyen magas.
 Nem lucfenyő, valamelyik sokkal szebb, nemesebb tűlevelű fajta, csak a jódelfin tudja, miféle.
Tényleg gyönyörű. Még él, illatozik, s muszáj szólni hozzá. Mutatom neki, hogy lám, én is fent mennyire kopaszodom. És ha már még sincs neki tovább, tanúsítom ezennel, akkor sem élt hiába.